Kálomista Gábor: Gyurcsány a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb politikai bűnözője

2021. május 26. 13:42

A Gyurcsány Ferencről és az őszödi beszédről készülő film producerei vallottak a készülő alkotásról.

2021. május 26. 13:42
null

Az őszödi beszédről és annak következményeiről készülő film producerei, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya az Indexnek nyilatkoztak a készülő alkotásról.

Kálomista, aki egyben a Megafilm Kft. tulajdonosa is, elmondta, hogy szerinte Gyurcsány követte el a rendszerváltást utáni időszak legnagyobb politikai bűncselekményeit, és nem érti, „mit keres ez az ember még mindig a magyar közéletben”. Ennek ellenére állítja, nem propagandisztikus célokkal készül a film, hanem „egy valós alapokra épülő politikai krimi lesz”„Kezdjük el feldolgozni a történelmünket, mert teli vagyunk fekete foltokkal” – hangsúlyozza.

Állításait producertársa is megerősíti: „a film forgatását hosszú és alapos kutatómunka előzte meg. Minden valós elem, ami megjelenik a filmben megtörtént eseményeken alapul” – nyomatékosít.

Kálomista egyébként nem fél attól, hogy Gyurcsány Ferenc vagy más politikai szereplők beperelik a film miatt. „Ha bárki pert indítana, szívesen állok elé, mindent tudok bizonyítani, ha kell” – jelezte.

Az Index újságírójának kérdésére sem árulták el, hogy ki fogja játszani Gyurcsány Ferencet vagy Dobrev Klárát, de azt elmondták, hogy egy brit rendező, Keith English készíti a filmet. „Mivel ez lesz az első magyar politikai krimi, ami a közelmúltat dolgozza fel, természetesen csak külföldi alkotásokban gondolkodhattam” – indokolta a döntést Helmeczy. A forgatókönyvet egyébként egy 28 éves fiatal író, Bendi Balázs jegyzi, aki a Megafilm egyik munkatársa.

Az interjúból kiderül még, hogy a Nemzeti Filmintézet egy forinttal se szállt be a film készítésébe, annak anyagi hátterét a Megafilm, valamint magányszemélyek biztosították, tehát egy független filmről van szó – hangsúlyozza Kálomista.

Végül Kálomista elmondja, hogy több, a filmben résztvevő színészt „megfenyegettek”, hogy „kiírta magát a színésztársadalomból, vagy kiveti magából ez a világ”.

A film végleges címe az, hogy Elkúrtuk.

Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Összesen 238 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fekete85
2021. május 27. 14:10
Az a kolostormalac ..nemcsak politikai, sima bűnöző..ez a dagadtfejű meg tülekedik a segge partján.
geyza1947
2021. május 27. 09:57
Ha megnézem Gyurcsány fényképét és ennek a kálomistának, a Lombrosó tipus megtestesírője éppen Kálomista uraság ! Ez az ember a külseje szerint olyan mintr a belseje ! De az élet majd még megbünteti, effelöl biztos vagyok !
barany
2021. május 27. 09:06
Nem látom Kocsis Máté Gyurcsány Orbánt cikiző hozzászólásához írt megsemmisítő rekontráját, mocskos életútja "mérföldköveinek" felsorolását. Ha nem jelent meg, feltétlenül pótolni kellene.
balbako_
2021. május 27. 07:28
Gyurcsány egy piti bűnöző kölyke aki felkapaszkodott a legnagyobb magyar bűnözőcsalád szekerére az Apró-Dobrev bandáról van szó. Ez utóbbi a nemzetközi szál a bolgár kommunisták pénzmosója és a pápa elleni merénylet egyik kiagyalója, mert milyen maffia az, ahol nincs nemzetközi kapcsolat. Ez a család nem kispályás hiszen az államvezetésen át, a nemzetközi bűnözőkkel tartott kapcsolatokon keresztül - láthatjuk az EU bűnözőivel is jól megértik magukat, de a Soros maffiával is szoros a kapcsolatuk -a bűnözés szinte teljes spektrumát lefedik. Volt köztük tömeggyilkos -az Apró nagypapa - a bankármaffia tagja -Apró Piroska - aki fontos politikai szálakat is mozgatott a háttérben kezdve a vadprivatizációnak nevezett országrablástól egészen a politikai puccsig -Medgyessy megbuktatása - és a gazdasági maffia tagjaként Dobrev Klára, aki amíg a nagy rablás tartott működtette a rabolmányokat és tanácsokat adott - vagy utasításokat - Gyurcsánynak a hatalomnak akár vér általi megtartásához a családi vagyon gyarapításához. Ugyanő mozgatta a az Apró klán vagyonkimentését a bukás után Indonéziába. ttp://mindenszo.hu/gyurcsanyek-4-milliard-dollart-mentettek-ki-indoneziaba/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202104
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!